Termékek Menü
0
   
Ön itt jár: > >

Blog

 
Az ember nagyon nehezen ír a saját könyvéről, pláne, ha ezt több mint két évig írta (ha belegondolok, ez három gyerek kihordási ideje!). Ugyanakkor szerintem ez lesz az a könyv, ami a legtöbb hasznot fogja hajtani majd az olvasóknak. Életem meghatározó élménye, hogy annak idején (1989-ben), amikor végre lehetett saját vállalkozást indítani, a barátaimmal meghívtuk vacsorázni Géza bácsit, aki a városunkban „a vállalkozó” volt. Aztán kifaggattuk mindenről:...
 
 
 
 
A könyv szerzője, Stephen Covey , minden idők legnagyobb példányszámban eladott, menedzsereknek, vezetőknek, vállalkozóknak szóló könyvének, A kiemelkedően sikeres emberek 7 szokása című remekműnek az írója. Ez önmagában is garancia. Ráadásul ez tényleg különleges mű.
 
 
 
 
 
 
Mi a svájciak titka?  
Nem más, mint a befektetés.
A svájciak a világ legokosabb befektetői, spekulánsai és hazárdjátékosai.  Ez a könyv arról szól, hogy miként fogadj a nyertesre.
 
 
 
 
 
 
 A könyvben részletezett remekebbnél remekebb módszerek semmit sem vesztettek praktikus hasznukból az elmúlt 100 évben. Megtudhatjuk mit tehetünk az aggódás ellen, hogyan elemezzük a helyzetet, ha bajba kerültünk, milyen szokásokat alakítsunk ki az idegeskedés ellen, és hogyan nyerhetjük el a boldogságot, a lelki nyugalmat és a belső békét.
 
 
 
 
 
„Mindenki álmodik valamiről. Ki sikeres akar lenni valamiben, ki gazdag, valaki egyszerűen csak boldog lenni a párjával - de egyik sem valósul meg tervezés nélkül. A terveket pedig le kell írni, a lépéseket meg kell határozni, még akkor is, ha ez sokszor viccesnek tűnik. A könyv ahhoz ad útmutatást, hogy megtanulj tervezni, és ne csak a Vágyaim címet kapott füzetedben árválkodjon a mondatod, hogy olimpiai bajnok szeretnél lenni.”
Benedek Tibor, háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó, edző
 

Sikeres időgazdálkodás

Ha megkérdezzük az embereket, miért tanulnak az időgazdálkodásról, a válaszok mögött egy gondolat húzódik meg: „Mert szeretnék elégedettebb lenni önmagammal és az életemmel.”
Kortünet, hogy elvesztettük a kontrollt az életünk és a lelki békénk felett. A lelki béke megteremtésének alapja, hogy tisztába jöjjünk az alapvető értékeinkkel. Értelmetlen dolog jobban gazdálkodni az időnkkel, ha ezt nem azért tesszük, hogy többet foglalkozzunk azzal, ami a legfontosabb számunkra.
Hatalmas különbség van, hogy beosztjuk az időnket, vagy életünket magunk irányítva szert teszünk a beteljesülés, elégedettség és boldogság érzésére.

Sziklaszilárd önbecsülés

Felmérések szerint a magyarok harmada kilátástalannak látja a jövőt és csendes reménytelenségben éli életét. A probléma az önbizalomhiány. Ez a történetekkel és példákkal gazdagon illuszt rált gyakorlati útmutató megtanítja Neked a pozitív gondolkodás művészetét. Ha elsajátítod a könyvben leírtakat, megtanulsz hinni és bízni önmagadban.


 

Lényeglátás- Kevesebbet, de jobbat

Ha te nem rangsorolod a dolgokat az életedben, valaki más fogja helyetted megtenni! A Lényeglátás nem arról szól, hogy többet végezzünk kevesebb idő alatt, hanem arról, hogy csak a valóban szükséges dolgokat végezzük el. 

 

 

Állj félre a saját utadból!

Mindannyian kizárólag saját magunk állunk az áhított boldog élet elérésének útjában. Ahhoz, hogy ki tudjuk hozni az életünkből mindazt, ami benne van, arra van szükség, hogy igazán megismerjük, megértsük, és megszeressük saját magunkat. Ez a kulcs! A könyvben sok esetben személyes történeteimen, példáimon keresztül mutatom be azokat a gyakorlati módszereket, amelyek, - ha alkalmazod őket! - a segítségedre lesznek abban, hogy igazán boldog lehess a saját bőrödben, és valóban élvezd az életed! Kívánom, hogy Állj félre a saját utadból!, és hozd ki az életedből mindazt, ami benne van!

 

A sikerhez vezető út-mutató

"Hiszek abban, hogy mindenkiben megvan a képesség, hogy valami csodálatosat hozzon ki az életéből. Talán a legnagyobb cél, amely felé bármelyikünk törekedhet az, hogy az életünk valamiféle változást eredményezzen a világban, ahol élünk.

Csak akkor teljesedünk ki és élünk igazán, ha valami olyasmit csinálunk, amelyről tudjuk, hogy jobbá fogja tenni mások életét. Talán a legszebb élmény, amelyben bárki részesülhet, a tudat, hogy ura a sorsának és a jövőjének." - Brian Tracy

Van élet a halál ELŐTT! 

Egyszer találkoztam egy remek pszichológussal és megkérdeztem: mit lehet csinálni akkor, ha az embernek nincs kedve még arra sem, hogy kikeljen reggel az ágyból? Igazából nem tudott ütős választ adni, és ez nem csoda.

Pedig lehet magunknak kedvet, energiát csinálnunk, ha nincs. Ennek legjobb eszköze az, amit szerte a világon motivációs irodalomnak hívnak. Magyarországon nagyon kevés ilyet adtak ki, pláne nem olyat, amit egy magyar írt magyaroknak, magyarul. 

Milyen könyvet vigyünk a nyaralásra?

Nyaralásra nagyon sokan „könnyű” olvasmányt visznek magukkal, krimiket, kalandregényeket, vidám, szórakoztató könyveket. Ez sem rossz, de ha igazán ki akarjuk használni a nyaralás életmegújító, új utakat nyitó hatását, akkor ehhez most ajánlanék pár nagyon hasznos könyvet.